#7 Szeretném, ha szeretnél! ♥

Érdekes, hogy egy fehér plafon mennyi dolgot rejt. Ábrándozásom közben minden kép kivetült rá. Nagyon élveztem az emlékeim kavalkádját. Egyszer összeálltak, mint egy mozaik, aztán az összes eltűnt. A legtöbb Zaynről szólt. Hiányzott egy kicsit, mert a héten még nem is láttam. Nem hívott, nem írt sms-t…sőt még a fiúkkal sem üzent. Nem értem, miért esik nehezére átjönni. Harry a napja legtöbb részét Lizzel tölti, én meg itt fekszem az ágyamon és a telefonom legkisebb rezgésére is felugrok. Eddig mindig csalódnom kellett, mert vagy anya Sajnálom, de bent kell maradnom! üzenetét vagy Liz Itthon vagy egyáltalán? szövegeit kellett olvasnom. Lehet, hogy meggondolta magát? Ha a ,,tetős” beszélgetéskor mindjárt igent mondok akkor most itt lenne! Hülye én!

Hangos kopogás zavarta meg gondolatmenetem. A kilincs perceken belül lenyomódott és egy ismerős, barna hajú srác dugta be fejét a kis résen. Cuki mosolyát megvillantotta és olyan Harrysen megrázta haját.

- Bejöhetek? – kérdezte szerényen.

- Nyugodtan.

Belépett a szobámba. Orromat a jellegzetes, édes répaszaga csapta meg. Lehuppant az ágyamra, ami hatására egy kicsit a levegőbe emelkedtem. Mosolyt csalt az arcomra, már azzal is, hogy itt volt.

- Na mi a helyzet? – kezdte.

- Várok – hajtottam le fejem.

- Már nem sokáig! – nevetett.

Mikor látta, hogy agyilag nem éppen vagyok toppon inkább elkezdte gesztikulálva magyarázni. Néha mutogatott is hozzá.

- Zayn! Te-le-fon! Hív-ni! – mondta lassan és idegesítően.

- Oké-oké. Nem vagyok hülye! Megértettem.

- Most tapsoljak? – kérdezte gúnyosan.

Elővettem morbid pofámat és igyekeztem minél rondábban ránézni. Úgy, hogy kínosan érezze magát.

- Na ne legyél köcsög! – zártam le végül a témát.

Újabb kopogás, újabb benéző fej és megint kb. ugyanez a jelenet. Kivétel a répaillat. Az csak Lou védjegye.

- És mit fogsz felvenni? – tért rá végül a lényegre Niall.

- Basszus! – eszméltem fel.

Már éppen öltözni akartam amikor a telefonom sms hangját jelezte. Rögtön odarohantam és már nyitottam meg a virtuális üzenetet. Az izgalomtól izzadni kezdtem. Olvasni kezdtem a sorok között.

Feladó: Anya

Üzenet: Itt vagyok a boltban? Kérsz tejet?

- WTF?! – csattantam ki.

- Héj! Mit káromkodsz? – kiáltott fel Lou és Niall egyszerre.

- Bocs.

Anya is a legjobb pillanatban jön itt a hülye kérdéseivel. Az időzítés most épp nem jó. A szekrényemhez futottam – igen azt a kb. 3 métert futva tettem meg! – és próbáltam eligazodni a hatalmas ruhatömegben. A kavalkád akkora volt, hogy egy normális darabot nem tudtam kiválasztani. Ekkor jött a következő üzenet, amit Louis olvasott fel nekem.

- Gyere le! – nyögte ki.

- Ennyi? – csodálkoztam.

- Hát ez van ide írva.

- De én még nem vagyok életképes állapotban!!

Kezdtem nagyon, de nagyon ideges lenni.  Hajam kócos és ronda volt, a melegítő lógott rajtam, a pólómon pedig a tegnapi pizza maradványai is meglátszottak. Pánik futott végig testemen. Leültem az ágyamra és lehajtottam a fejem.

- Na most mi van? – kérdezte Niall együttérzően.

- Nem leszek kész! Megint mindent elrontottam!

- Na menj és fésülködj meg! Addig én összeállítok egy jó kis szerkót.

Ez pont elég volt arra, hogy megnyugodjak. Az öltözékem már jó lesz, most a frizura a fontos. A fürdőbe mentem és a tükörbe bámulva tervezgetni kezdtem. A hajkoronát úgy döntöttem kiengedve hagyom. Göndören legalább természetes.

- Emily!! – hangzott egy fülsüketítő kiáltás a szobámból. – Hol vagy már??

- Itt! – vigyorogtam, amikor ismét csatlakoztam hozzájuk.

Niall kezében egy piros, laza, széles vállú póló volt és egy fehér gatya. Nekem tetszett, nekik is…akkor Zaynnek miért ne lenne jó? Gyorsan felkaptam, cipőt húztam és rohantam lefelé. A srác ott várt a kapuban. Nagyon jól volt öltözve, sokkal jobban mint én. Kicsit féltem mit fog szólni.

- Milyen szerencsés vagyok! – mondta még a köszönés előtt.

- Igazán nem kell elújságolnod, hogy új nőd van! – fordultam vissza.

- Emily ne próbáld elrontani az estét. Túlságosan szeretlek! – nevetett.

Megfogta a kezem, visszahúzott és vezetni kezdett. Egy ideig csak sétáltunk a járdán, mint a többi páros. Később megállított és rám nézett. Kis hatásszünetet tartott, aztán rátért a lényegre.

- Most be kell kötnöm a szemed! – mondta komolyan.

- Minek? Nem vagyok óvodás! – tiltakoztam.

- Bekötöm vagy bekötöm?

- Na jó! – egyeztem bele. – De csak hogy tudd, nem örülök neki!

Nevetni kezdett, majd a fekete kendőt a szememre tette. Mögém állt és gyengéden meglökött. Indulásra késztetett és szavakkal irányított.

- Itt balra és lejtő következik.

Egy földes út szerűn mentünk lefelé. Helyenként igazán meredekbe váltott, ilyenkor Zayn átölelte a derekam.

- Ugye lesz még ilyen szakasz? – kérdeztem ördögi hangon.

- Élvezném, de nem. Itt vagyunk!

A kendőt óvatosan leoldotta a szememről. Az elém táruló látvány csodálatos volt. A Temze partján, egy eldugottabb helyen voltunk. Hihetetlen, hogy egyetlen asztal és két szék is elég a romantikához. A gyertya meg volt gyújtva és az étel is tálalva, evésre készen várt ránk.

- Jézusatyauramistem.

- Szóval elértem a célom? – mosolygott Zayn, miközben kihúzta nekem az egyik széket.

Leültem rá, mire ő is elfoglalta a helyét. Egy darabig csak bámultuk egymást.

- Most boldog vagyok!  - törte meg a csendet.

- Szintén! – nevettem rá.

Tekintetét elkapta és enni kezdett. Kínos volt, így én is evésbe fogtam. Gyakran nem értem Zayn reakcióit. Ez most vagy a szőkeségemnek tudható be, vagy egyszerűen csak tényleg ő furcsa.

- Hogy ízlik?

- Ehető! – mondtam, miközben villámmal egy fekete nem is tudom mit arrébb kotortam.

- Oké, mert szerintem borzasztó!

- Förtelmes!

Jót nevettük. Végül Zayn felpattant a székről, a kezemért nyúlt és maga után kezdett húzni. Végig vezetett a parton. Lassan, komótosan sétáltunk. Kénytelen voltam levenni a cipőm, mert a lábamat feltörte. Eszméletlenül fájt, már a szám szélét harapdáltam.

- Enyhítsem a fájdalmad?

Édes, hódító mosollyal nézett mereven a szemembe. Annyira cuki volt, képtelen lettem volna visszautasítani.

- Kérlek!

Nagy levegőt vett. Elém állt, csípőm átkarolta és magához vont. Száját az ajkaimra helyezte. Visszacsókoltam. Ott álltunk, most már egymás kezét fogtuk. Nem akartam ennek a pillanatnak a végét.

- Huhh! – szólaltam meg, miután elengedett.

- Nekem is pont ez jutott eszembe! – nevetett.

Elindultunk tovább és még hosszú ideig sétáltunk. Végül egy nyugodt helyre telepedtünk le. Elmerengtem a táj szépségében. A lemenő Napban és a Temze vízében. Zayn megköszörülte a torkát, jelezve most rá kell figyelni. Nehezen, de elkezdte végül mondanivalóját…..

4 KOMMENT AZTÁN KÖVI! :)♥