#6 Értsd már meg!

Hideg, kopár és komor érzés fogott el miközben a lépcsőkön futottam. A teret betöltötte cipőim hangos kopogása. A kopár, fehér falak között minél gyorsabban igyekeztem felfelé. Hangosan fujtattam, tüdőm oxigén sokaságát szűrte meg. Egy pillanat pihenőt tartottam, ami tényleg nem volt sok, hiszen Zayn ismerős hangja egyre közelebbről hallatszott.

- Várj meg Emily! Beszéljük meg kérlek! – kiáltotta.

Lábaimat rohanásra ösztönöztem. Egy lélek sem volt a lépcsőházban, így nem kellett figyelnem a szembejövőkre. Hát persze, hogy ilyenkor mindenki a szerelmével van vagy a barátaival lóg kint a városban. Csak Emily Eastman van teljesen egyedül. Nincs pasija és a legjobb barátnőjét is elvesztette. Ráadásul egy híres fiú elől menekül, holott semmi oka rá. Ez teljesen rám vall. Az életem eddig sem volt egyszerű… most pedig ez…

- Meddig menekülsz még? Állj meg! – hangzott egy újabb, most már halkabb mondat.

Mindennél jobban örültem a legutolsó kanyar után meglátott ajtónak. Nagy erővel kicsapódott, ahogy meglöktem. Kiszaladtam rajta és egy kevésbé látható helyre futottam. Vártan, vártam és vártam. Hallottam némi sutyorgást, de biztos voltam benne, hogy ez nem Zayn. Kikukkantottam a rejtekhelyem mögül és két embert pillantottam meg. Egy göndör, barna hajú lányt és egy szinté ilyen kinézetű fiút. Ott ültek az ereszhez közel és elmerengtek egymás látványában. Alakjuk kirajzolódott és csak akkor vettem észre Lizt és Harryt. Jóízűen nevettek. Örültem és féltékeny is voltam egy kicsit. Liz mindig szerencsés volt a fiúkkal is, volt már több barátja. Én ezzel ellentétben még senkinek nem tetszettem életemben. Ha ő boldog, akkor persze én is ugyan így vagyok ezzel. De neki most is összejött… Emilyről pedig megvan már Zayn véleménye. Egy elkényeztetett, csúnya, félős és beképzelt liba.

- Köszönöm Harry. Ha nem segítesz, ezt nem élem túl – hálálkodott.

- Felejtsd el őt! Hülye, ha ilyen nő nem kell neki! – nevetett.

- Neki jobb kell – mosolygott beismerően.

- Tény, hogy Emily is szép lány. Te legalább megmaradsz nekem.

Harry arca vérvörösre váltott. Inkább úgy tűnt, mintha kicsúszott volna a száján és nem szándékos beismerés volt..

- Ezt most hogyan értetted? – kérdezte elcsodálkozva Liz.

- Figyelj, nem rejtem véka alá. Tetszel nekem…sőt! Ha ez kínos neked akkor nem beszélek róla senkinek. – ismerte be.

Barátnőm egy darabig mereven bámulta a srác arcát, még pislogni is elfelejtett. Egy sohasem várt lépést tett ezután. Hirtelen rávetette magát Harryre. Karjait szorosan a fiú nyaka köré fonta és megcsókolta. Már régóta ismerem, de ilyet nem látta idáig. Ezt a határozottságot egy barátjával sem érzékeltette. Mindig törékeny és megvédeni való lánynak hittem és most pedig könnyeden lépett a kapcsolatuk irányába.

Hosszú és kellemetlen percek következtek most. Zayn óriási robajjal csapta az ajtót a falnak, megzavarva ezzel az új párt és a bámészkodásom is.

- Hoppá! – mondta elcsukló hangon. – Öhmm…Bocs! Csak Emilyt keresem.

Ekkor láttam csak Liz érdeklődő tekintetét felém nézni. Kicsit kínos volt. Mutatóujjam a szám elé helyeztem, jelezve a hallgatást. Harry is észre vett és már épp be akart árulni, mikor barátnőm egy erős kézmozdulattam jól oldalba vágta. Egy hangos Áúúúúú! után végül nem köpött.

- Na hol van? Harry látom, hogy tudod!                                              

Feszélyezve éreztem magam. A fiú kezeit a szája élé tette és amikor Zayn idegesítően nézett rá lerohant a tetőről. Liz követte őt a lépcső irányában.

Halk lépteket hallottam felém közeledni. Lassan, szinte némán egyik lábamat megmozdítottam és az előbb eltűntek után akartam menni. Lehajolva igyekeztem a lejáró felé. Egyre gyorsabb és hangosabb jeleket adott a követőm. Felugrottam és futni kezdtem…ismét.

- Állj már meg! – ragadott magához egy erős kéz.

- Hagyj!

- Tudom, hogy elrontottam, de adj egy esélyt…csak egyet! Nem fogod megbánni! Ígérem!

Határozottan a szemébe néztem. Igéző tekintete egyfolytában a fellegekbe repíthetett volna. Szívem egyre hevesebben kezdett dobogni. Mindig ezt érzem mellette.

- Át kell még gondolnom…

Elindultam lefelé. Pillanatok alatt megint előttem termett és újabb győzködésbe fogott.

- Mit kell ezen gondolkozni? Szeretlek Emily…értsd már meg!

- Nem bízom meg benned!

- Kérlek! Esküszöm nem okozok csalódást!

- Ne fogadj meg olyat, amit nem fogsz betartani!

Kínos csend állt be közöttünk. Eszembe sem jutott megbántani, csak biztos szeretnék lenni a döntésemben.

- Mivel bizonyítsam be? – kérdezte esedezve. – Megvan! Elviszlek vacsorázni! Egy elegáns helyre! Ha nem győz meg akkor nem kell járnod velem!

- Hát…bajom nem származhat belőle…Mikor?

- Holnap! Hívlak majd!

Egyetértve bólintottam. Elindultam a szobám felé. Végig utánam jött. Megpróbálom szeretni. Bár ez már most sikerült…erről viszont neki nem kell tudnia….

4 KOMMENT ÉS JÖN A KÖVETKEZŐ! :]