#5 Ez így nem megy!

- Héjhéjhéj! - állítottam le Zaynt. - Várj egy kicsit.
Összekuszálódott hajamat próbáltam eltűrni arcomból. Talán sikerült is...talán. Éppen választékom próbáltam beállítani, hogy elviselhetően nézzek ki, mikor Zayn bámuló tekintetére lettem figyelmes. Teljesen belemerült szőke hajamba, piros pólómba és a tegnap óta le sem vett melegítőnadrágomba.
- Azt hiszem átöltözök - nevettem, megtörve a csendet.
- Oké...
- Öhmm...kimennél?
- Dehogy. Ezt soha nem hagynám ki!
- Na tűnés! - mosolyogtam.
- Dehát...na jó... - látta be.
Amint az ajtó teljesen becsukódott a szekrényem mélyén kezdtem el turkálni. Beástam magam a nagy ruhakupacba. Sok szenvedésembe került, de találtam egy elfogadható darabot. Beleszenvedtem magam és a tükör elé léptem. Méregetni kezdtem az összhatást.
- Tökéletes - suttogta valaki mögöttem.
Fejemet felkaptam és az ajtóban álló Zaynt pillantottam meg. Elegáns mozdulattal jött közelebb hozzám.
- Mennyit láttál? - kérdeztem.
- Mintha ki sem mentem volna! - nevetett.
- És most örülsz? Láttad milyen dagadt és ronda vagyok. Tessék!
Teljesen kifordultam magamból. Már készültem szégyenemben elrohanni, de keze szorításával visszatartott. Magához rántott és átölelt. Homlokát az enyémhez érintette, aztán halkan, motyogva suttogni kezdett.
- Nyugi Emily. Láttam azt, hogy nem vagy kövér. Istenien nézel ki - hatásszünetet tartott - a lila, csipkés tangáddal együtt.
Próbáltam komoly lenni, de ez egyáltalán nem ment. Kacagásban törtem ki. Minél jobban el akartam fojtani, annál jobban kellett. Végül az ágyon kötöttem ki fuldokolva. Zayn mellém feküdt.
Teljesen olyan volt, mintha már évek óta jóban lennénk. Pedig egyáltalán nem ismerem. Semmit nem tudok róla. Mégis itt van, kezeit az enyémbe olvasztja és el nem engedi. Érzem szívének minden egyes dobbanását, levegővételeinek számát is meg tudnám számolni. Mindig ezt vártam...azt aki mellett biztonságban leszek és szeret. Néha azt hiszem ez most megadatott, de elbizonytalanít amikor ránézek. Szemei mélyén látom a félelmet és ez megrémít. Nem tudom megszokni...

- Lám, lám, lám... - hangzott egy gúnyos, érzelemmentes hang a háttérből.
Mindketten feleszméltünk a köztünk lévő...igazából nem tudom pontosan miből. Fejünket kínosan az ajtó felé fordítottuk. Nem is akartam megtudni ki az, mert fájdalmat okozok ezzel sokaknak.
- Köszönöm! Azt hittem a barátnőm vagy!
Felpattantam és utána akartam futni.
- LIZ! Neee! Várj meg kérlek! - üvöltöttem torkom szakadtából.
- Hagyj békén! - hangzott a válasz.
Lerogytam a fal elé és zokogni kezdtem. Mit fogok csinálni, ha a legjobb barátnőm elmegy? Visszaköltözik a szüleihez és akkor egyedül maradok.
- Emily - szólalt  meg érzelmes hangon Zayn.
Mellém guggolt, karjaival szorosan magához vont. Fogalmam sem volt mit kéne tennem, ezért csak tovább zokogtam vállán.
- Hagyd abba! - mondta megunva bánatomat.
Karjaimat cselekvésre próbáltam ösztönözni. Nagy nehezen megmozdultak és a fiú vállára tudtam helyezni őket. Egy kicsit erősebb mozdulattal eltoltam magam mellől. Feltápászkodtam és megkíséreltem elhagyni a szobát. Tudtam, hogy vissza fog tartani...így is lett.
- Maradj itt! - húzott magához a szokásos módon.
- Inkább neked kéne utána menned! Ő a barátnőd, tisztázni kell vele a dolgokat.
- De Emily nekem te kellesz! - vallotta be.
Szemeim kikerekedtek a szavak hallatán. Lábaim a földbe gyökereztek. Szívem hevesen kezdett el dobogni. Egyre közelebb és közelebb jött, végül már alig volt köztünk távolság. Megpróbált megcsókolni, de ellöktem magamtól. Abban a pillanatban féltem tőle. A macsó, akinek senki nem tud ellenállni vajon pont engem akar? Hát ez kizárt.
- Zayn - szólítottam meg. - Ha Lizzel ezt tetted akkor velem mit fogsz? Ki a következő választottad? Nem merek megbízni benned!
Könnyek hada hagyta el szemeimet. Futni kezdtem át a házon, ki az utcára. Csak rohantam ahogy tudtam. Nyugalomra vágytam nem pedig egy összekuszálódott életre. Miért kellett éppen ott lennie a boltban? Azt hittem London megoldás lesz, de semmi sem úgy történik, mint vártam....


4 KOMMENT! :))