#17 Minden végzet nehéz...vagy nem?

Bánatomban térdre roskadtam és az ajtónak dőltem. Az eddig nehezen elfojtott könnyeimnek szabad utat adtam és csak sírtam. Hogy tehette ezt? Az elejétől fogva kihasznált? Szemeim már égtek, de folytattam a bőgést. Ráadásul már azt is tudja, hogy szeretem és ezzel vissza fog élni. Mekkora idióta voltam!
- Ugyan Emily! Ne emészd magad egy ilyen hülye miatt! - jöttem rá. - Hiszen meg sem érdemel!
Na igen. A szokásos duma, amit ilyenkor beadnak a lányoknak. ,,Drágám, úgy érzem nem érdemellek meg!" vagy ,,Te túl jó vagy hozzám" esetleg még a ,,Legyünk inkább barátok" szövegeket. Utálom az összes fiút. Csak a bajt hozzák rám. És természetesen ezt most hirtelen felindulásból jelentettem ki, de akkor is!

_


Másnap a fiúknak interjúkra kellett menniük az esti koncert előtt. Kihasználtuk az időt Lizzel és elmentünk vásárolni. Vettem egy fekete koktélruhát, ő pedig egy rövid farmert és egy amerikás pólót. Volt már egy ilyen összeállítása, de elmondása szerint az nem pont ugyan így néz ki, meg persze kell neki egy tartalék is...Ezután elmentünk a közeli bevásárlóközpontba, hogy főzzünk valamit a bandának. Nem ragaszkodtam az ötlethez, Liz annál inkább.
- Indulhatunk haza? - kérdeztem mikor minden a kocsiba került.
- Mehetünk - vigyorgott barátnőm.
Az út nagy részében a One Direction összes számát el kellett énekelnünk. Hazaérve mindjárt neki is láttunk a főzésnek.
- Ideadnád a darált húst? - kértem Lizt.
- Persze. És most megint együtt vagytok Zaynnel?
- Louis, Louis, Louis. Szóval mégis köptél - nevettem hangosan. - Egyébként nem.
- Miért?
- Az ő bevallása szerint neki nem jelentett semmit.
Éreztem, hogy megint sírni fogok. Az emlékek újra feltörtek bennem és az egész jelenet lejátszódott. Az ébredés, a beszélgetés és a pofon. Úgy döntöttem inkább hagyom a témát, főzőcskézem nyugodtam, de mint tudjuk ez Liz mellett teljességgel lehetetlen.
- Riley?
- Mi van vele? - fordultam hozzá.
- Szakítani akarsz?
- Igen, úgy gondolom ez a helyes megoldás. Talán ma fel is hívom.
- Telefonban?
Valóban hülye ötletnek tűnt. Viszont nem is akarom még hónapokig húzni, amíg hazaérünk. Szegény rám vár, pedig becsajozhatna. Ez lesz a legjobb megoldás. - Már most felhívom! - mondtam ki hangosan.
- Hát te tudod! Addig én berakom a lasagne-t a sütőbe.
- Köszi drágám! - nyomtam egy puszit az arcára.
Felrohantam a szálloda konyhájából - mivel a mi szobáinkban ilyen nem volt - és az ágyamra vetettem magam. Reggel biztosan nem ágyaztam be, most viszont szépen be volt vetve. Eddig. A mobilom kicsöngött. Éreztem, hogy izzad a kezem, rettenetesen izgultam.
- Ez Riley telefonja, most nem igazán tud beszélni! - mondta bele egy női hang.
- Mit is képzeltem - nevettem magamban.
- Hallo? - kérdezte a csajszi a vonal másik végén.
- Szia cica, Emily vagyok, Riley azt hiszem már csak volt nője. Szóval add át neki babám.
Tudtam, hogy ki van hangosítva, mert valahogy éreztem a feszült hangulatot a londoni szobában.
- Öhmm...hello Emily - szólalt meg végül Riley.
- Köszi - nevettem halkan.
- Nem haragszol? - lepődött meg.
- Így legalább van indokom. További jó szórakozást szívem - köszöntem el mosolyogva, majd leraktam a telefont.
Valóban meg kellett volna ráznia? Egyáltalán nem érzek fájdalmat, holott egy újabb megaláztatás ért. Nem baj. Könnyen túlteszem magam rajta, azt hiszem.
- Na hogy ment? - kérdezte Liz mikor leértem.
- Hibátlanul. Van más valakije.
- Te ennek örülsz? Hisztirohamot kéne kapnod és tömérdek fagyit magadba tömnöd és...
- Ne folytasd! - utasítottam komolyan, végül aztán én is elröhögtem magam.

_


Este az ebédlőben a saját kajánkat ettük, nem pedig a konyhai kosztot. Az öt csillag biztos nem a szakácsra és a főzőtechnikájára vonatkozik, mert elég ramatyul festett az étel mások tányérján. Nem hurrogom le, az íze persze ettől még lehet finom...
- Köszönjük lányok! - törölte meg száját Liam, majd távozott az asztaltól.
A többiek még illedelmességből vártak egy két percet, bólogattak és hümmögtek aztán ők is elmentek. A pincérek elvitték a tányérokat, törölgettek meg minden, szóval nekünk semmi különleges dolgunk nem akadt. Alig vártam, hogy a lift végre felérjen és behuppanhassak a kényelmes ágyamba. Tökéletes tervet készítettem az egész menetéről, de persze valaki megint felborította. Az ajtóm előtt Zaynt pillantottam meg, amint várakozik. Biztos kieszelt egy újabb kedves beszólást. Állok elébe.
- Te meg mi a szart keresel itt? - förmedtem rá.
- Héj, héj, héj...ásd el a csatabárdot, oké?
Erre a válaszom egy értelmetlen motyogás volt.
- Miattam? - kérdezte.
- Mi? - csodálkoztam, mert egyáltalán nem értettem mi a fenét akar.
- Miattam szakítottatok?
- Nem.
- Ne hazudj!
Elegem volt abból, hogy azt hiszi körülötte forog a világ. Szokás szerint felhúztam magam. Utálom. Mindig elkezdek kiabálni és idegbajom lesz, de ezt most nem hagyhattam ki. Most nem.
- Istenem Zayn te maga vagy a szánalom. Az egész szakításba benne sem voltál. Nem te vagy a középpontban értsd már meg! Az egész lényed egy rohadt nagy seggfej! - üvöltöttem.
Láttam a tekintetében a csalódottságot és a dühöt is. Féltem tőle. Abban a pillanatban éreztem, hogy vissza kell fognia magát. Nem mertem maradni, berohantam a szobámba és becsaptam magam mögött az ajtót....

5 KOMMENT ÉS KÖVETKEZŐ RÉSZ! ♥