Bevezetés

Kiskorom óta vágytam arra, hogy a világ egyik legnépszerűbb és legmozgalmasabb városában, Londonban éljek. Varázslatos benne a múlt és a jelen kavarodása, hangulata semmi máshoz nem hasonlítható. A Towert látva mindig megborzongok ismervén, mik történtek itt, mikről hallgatnak e komor falak. Majd egy kar nyújtásra az épülettől visszahuppanunk a jelenbe, az igen soknemzetiségűnek mondható mai Londonba, a kimért, mégis vibráló városba. Utazzunk az emeletes buszokkal, csodáljuk meg titkon a rendőrök jellegzetes egyenruháját, nézzük meg a Királyi Palotát az őrségváltással, és utazzunk az időben vissza a királyok és királynők korába. Most már biztos, nekem ez a megfelelő lakóhely.
Mondhatom ezt a rómaiak által alapított várost az otthonomnak?!  Igen, nem rég ideköltöztünk. Apa és anya az Oxford Streethez közel vettek egy takaros kis lakást. Négyünknek éppen megfelel, nem túl nagy, de azért össze sem kell húznunk magunkat, pont optimális. A családban valójában három személy van : Marta Eastman, Bill Eastman és Emily Eastman, azaz én. A negyedik lakó a barátnőm, Liz Baker. A szüleit hosszas győzködés után végre rávettük, hogy engedjék el velem. Elvégre fölösleges is lett volna minket szétválasztani, nem bírtuk volna sokáig. Ilyenek vagyunk mi...

Már nagyjából berendezkedtünk, így kedvet kaptam szétnézni a boltok között. Felhúztuk barátnőmmel a kedvenc, új divatnak megfelelő ruhánkat és útra keltünk. Még ismeretlenül kavarogtunk a nagy tömegben. A sok ember között akadt turista és ott lakó angol is. Egy kedvesnek tűnő házaspárt kérdeztünk meg, hogy melyik itt a legjobb üzlet. Ők aranyosan eligazítottak minket, mutogatva és angol nyelven próbálták megértetni magukat. Szerencsére már tizedik éve tanulom ezt az idegen nyelvet, így aztán könnyen felfogtam az utasításokat.  
Hamarosan már ott álltunk a Selfridges előtt. Biztosak voltunk benne, hogy sok gazdag ember vásárol itt. Tökéletes estélyik, menő utcai ruhák, márkás sportfelszerelősek és meg pár háztartási cikk is van, persze eléggé meg kell fizetni őket. 
Én a divatos cuccokat kerestem, míg Liz inkább az ünneplős szettek felé kutakodott. Találtam magamnak pár igencsak jól kinéző rucit, főleg egy rövid, koptatott farmernadrág nyerte el tetszésem. Sokáig próbálgattam. Lehet, hogy csak azért, mert hiú vagyok...akkor érzem jól magam, amikor jól nézek ki, vagy legalábbis annak hiszem magam. Sokan mondták már Zaynt példának. Állítólag ő is olyan, mint én. Eddig nem voltam nagy Directioner, most sem érzem annak magam. Szeretem a zenéjüket, de nem futnék utánuk sikítozva az utcán. Ők is átlagos fiúk, akiknek biztos az agyára mehet, ha lányok ezrei követik nyomon a magánéletüket. Persze tényleg jól néznek ki, de úgy szeretném felhívni a figyelmüket magamra, hogy normálisan viselkedek előttük....


Már teljesen elmerengtem a gondolataimban, amikor egy nagy lökést éreztem. Kibillentem egyensúlyomból és önkénytelenül is a padlóra estem. Fejem kissé bevertem az elegáns parkettába, de nem éreztem sebesülést magamon. Egy kéz nyúlt felém. Először teketóriáztam, nem tudtam mit tegyek. Végül elfogadtam a  segítség nyújtást. Egy erőteljesebb mozdulattal felsegített. Csak ezután emeltem fel a tekintetem, egyenesen az arcába néztem. Hihetetlen...Ő maga állt ott...